Simon Szilvia írása: Toile de Jouy
Nagyon kedvelem a francia vidéki stílust, melynek egyik fő jellegzetessége egy különleges mintájú textil, a toile de Jouy (toel dö zsuj).
Ezért utánanéztem, hogyan alakult ki ez a textiltípus.
A 18. sz. közepén Christophe-Philippe Oberkamp volt az első, aki Jouy-en-Jousas-ban, Párizs és Versailles közötti kis faluban létrehozott manufaktúrájában rézlemezből készült sablonok segítségével vitte fel a pamutszövetre a mintákat. A nyomott mintás anyagok egy évszázaddal korábban váltak népszerűvé Európában, a Kelet-Indiai Társaság hozta be a karton és bútorkreton vásznakat Indiáből, melyeket ezért “indiennes”-nek neveztek. Ezek olyan népszerűek lettek, hogy ötven évre betiltották a nyomott kartonanagok gyártását, mivel a lyoni selyemipart veszélyeztették. Majd mikor ezt feloldották, Oberkamp volt az első, aki hasznot húzott a gyártásból. 1760-ban megnyitotta gyárát, és egy neves tervezőt, Christopher Huet-t bízott meg az új mintakollekció tervezésével.
Az új nyomólemezek sokkal nagyobbak voltak, mint a korábbi modellek, így egyes minták az egy négyzetmétert is elérték. Huet tervein kínai fantáziák, antik pásztoridillek, korabeli csatajelenetek keltek életre. Napoleon számos csatáját megörökíették ezen a módon. A kor kedvelt sportágai és a társas szórakozás tipikus jelenetei is helyet kaptak a vásznakon.
A textilek színezése nagyon finom: a kék szürkés árnyalata, többféle vörös, lila és barna árnyalatok, de mind a színekre mind a mintákra jellemző a visszafogottság. Ebből a textilfajtából is gyakran készítettek boutis takarókat, melyeket elsősorban ágyterítőként alkalmaztak, de a kanapék és fotelek védőhuzataként, illetve asztalterítőként is találkozhatunk velük.
A provence-i Isle-sur-la-Sourge városában rendszeresen tartanak textilbörzéket, vásárokat, ahol a gyűjtők hozzájuthatnak értékes antik darabokhoz.
Irodalom: Caroline Clifton-Mogg: A francia vidéki stílus.
Mit tegyünk, ha a motiváció elhalványul?
Legyünk őszinték, nehéz következetesen motiváltnak lenni, még ha olyan dolgot is csinálsz, amit szeretsz.
Nem számít, milyen „szinten” műveled a foltvarrást, vannak olyan napok, amikor egyszerűen nem érzed, hogy varrnod, tűznöd, szabnod kellene….
Van, hogy az élet váratlan fordulatot vesz, csökken az alkotási energiánk, túlterheltek, stresszesek vagyunk, vagy csak úrrá lesz rajtunk az unalom.
Mit tehetsz?
Tartsd észben, hogy te vagy önmagad kreatív főnöke!
– Légy pozitív önmagaddal és a munkáddal szemben.
Tűzz ki célt/határidőt!
A kreativitás ritkán fejlődik előrelátható módon. De a tevékenység létrehozza a kreativitást. Az apró sikerek meghozzák a lendületet az igazi inspiráció felé.
Változtass nézőpontot!
fényképezd le, nézd tükörből, nézd felülről
Állj meg a mérföldköveknél!
Olyan gyakran megesik, hogy csak átrohanunk a következő projektre anélkül, hogy értékelnénk, megmutatnánk eredményeinket. „Ünnepeljünk” minden alkalommal, mikor elérünk egy mérföldkőhöz. Tartsunk szünetet, élvezzük a művünk!
Mutasd meg magad
Ne a fióknak varrj! Mutasd meg a családnak, közösségnek, csoportnak, ez másokat is inspirálhat.
+1 Jutalmazd magad mini-munkával!
… folytatás következik!
_____________________________________________________________________________
Jogom van egy új táskához!
Kell nekünk a kicsi, a nagy, a mintás, a csodafüles… szóval mind!
A táska vagy annak elődje, összeforrt az emberiség történetével, ha érdekelnek a részletek KATT IDE:
http://www.taskakozpont.hu/blog/a-taska-tortenete-egy-kis-taska-tortenelem/51183/
Minden nőnek saját táskával kell rendelkeznie
Az amerikai Susan Brownell Anthony a XIX. században nemcsak azzal írta be nevét a történelembe, hogy a nők egyenjogúságának és szavazati joguk biztosításának élharcosa volt, hanem azzal a kijelentésével is, hogy minden nőnek saját táskával kell rendelkeznie. Anthony számára a kézitáska a szabadság és a hatalom szimbólumát jelentette, tartalma a nők kizárólagos felségterülete. Amikor az 1872-es elnökválasztáson leadta szavazatát, ő maga barnás krokodilbőr táskát viselt.
A cikket teljes terjedelemben itt olvashatod:
http://www.blikk.hu/eletmod/buksza-vagy-oriasi-meret-a-taska-tortenete/42hrqzr
További érdekességek a történelemből:
http://www.delmagyar.hu/szines-hirek/a_taska_stilusa_-_kis_taskatortenet/2036083/
Magyar vállalkozás, mely észrevette a nők táskaimádatát, autólégzsákokból készül az új magyar divatmárka 🙂
https://totalcar.hu/magazin/kozelet/2018/04/04/autolegzsakokbol_dolgozik_az_uj_magyar_divatmarka/
https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/ahelyett-hogy-bezuznak-csodas-taskat-varazsolnak-belole/
Külföldi cég, mely szintén újrahasznosít:
http://player.hu/fashion_style/hatitaska-legzsakbol-es-biztonsagi-ovbol/
Persze, mi tudjuk, hogy a saját, SK, “táborban varrtam egy éjszaka” a legjobb!
Ezért hát TÁSKAVARRÁSRA FEL!
(Szántó Vali írása)
Figyelem! Ezt is folytatjuk!
__________________________________
2019-es céhes tábor Bábolnán
Idén Dunántúlra költöztetjük a hagyományos „csendes tábort”. Október 18-20. között a Bábolnai Ménesbirtokra invitáljuk azon tagjainkat, akik szeretnék kibővíteni és rendszerezni a farmeranyag díszítésével kapcsolatos tudásukat. Készül majd egy hímzésekkel és rátétetekkel díszített farmernadrág, és egy egyedi, a nadrághoz is passzoló táska.
Elhelyezés: Imperial Hotel, 2-3 ágyas szobákban
Étkezés: pénteken két-, szombaton háromfogásos ebéd
Részvételi díj: 27.000 Ft
A részvételi szándékot előleg befizetésével kell jelezni, amelynek összege 10.000 Ft. Az előleget 2019. augusztus 31-ig kell átutalni az MFC számlájára. A fennmaradó összeg október 6-ig fizethető be.
Október 13-a utáni lemondás esetén nem áll módunkban semmilyen befizetett összeget visszautalni.
Jelentkezés Csepeli Ildikónál az icsepeli@gmail.com címen.
Farmer ötletek
Varrógépcentrum ajánlása
Szabad gépi tűzőtalpak vonalzóhoz
Megérkeztek a szabad gépi tűzőtalpak, amelyekkel vonalzó mellett lehet tűzni.
Szinte minden varrógép típushoz használható.
A talpakat ide kattintva tudod megtekinteni.
A vonalzókat itt tudod elérni, melyek választékát folyamatosan bővítjük.