E-hírfolt 2020. szeptember

Kérdőív összesítő – rólatok

Kértünk, benneteket CÉH-tagokat, hogy egy kérdőívet töltsetek ki. A jelenlegi tagság egyharmada gondolta úgy, hogy ez egy jó móka.
Legtöbben a lakhelyre, a városban lakomra szavazott, de sokan válaszoltak megyeszékhelyről és természetesen a fővárosból is. De örülünk, mert van, aki falut választott. Tehát lefedjük az országot.

A tagságról tudtam, hogy az idősebb korosztály hobbija, de ez a válaszokban markánsan megjelent (62%). Egy-egy tagunk van a nagyon fiatal korosztályból is, de a 2. helyen a nyilatkozók között az 51-55 évesek vannak jelen.

A többség (24%) több mint 21 éve varr. Második leggyakoribb 11-15 éve, majd a 6-10 éve varrók következnek. Ez számunkra egy fontos pont, hiszen nagyon sok újdonság van, amit tudunk tanítani, mutatni.

A foltvarró csoportok garmadával találkoztam itt a válaszadók között. Ha lehet, el szeretnénk majd jutni hozzátok, személyesen, virtuálisan is, ha lehetőségünk adódik. Szeretnénk, ha jeleznétek az eseményeteket a honlapon, hogy minél többen részesei lehessünk az örömötöknek. Azt is jó volt látni, hogy vannak, akik hetente jönnek össze, vannak, akik kéthetente, havonta. Láttam olyat is, hogy délelőtt is varr a társaival. De nem csak hétvégén, hanem hét közben is vannak aktív csoportok. Lehet, online csoporthoz is kapcsolódni és lehet valaki kültag is. Vannak olyan csoportok, akik egy-egy nagyobb munkára egész napra is szerveznek varrást. Viszont szomorúan olvastam, hogy valahol meg fog szűnni egy csoport. Ha kell segítség, kérlek, keress minket! Hátha van a közelben egy addig nem ismert csoport. De Nyíregyháza és Budapest környékén is keresnek tagok csoportot. (A budapestinél többet is tudunk ajánlani.)

Nagyon sok csoport szervez közös varrást, kiállításokat. Ez nagyszerű, sokról tudunk is, de mindig van olyan, ami kimarad. Ha van lehetőségetek, mindenképp írjátok meg, ezzel is szeretnénk a foltvarrókat aktivizálni. Ismerkedési lehetőség ez, nem csak a táborokban lehet találkozni. Nagyon jók szoktak lenni ezek a közös varrások. Most a vírushelyzet idején több is gyorsan megrendezésre került. Azt láttam, hogy a tagok (és nem tagok) nagyon ki voltak már éhezve erre a fajta találkozásra is. Vannak olyan csoportok, akik nagy régiós találkozót szerveznek, de vannak olyan csoportok is, akik konkrét időpontban tábort szerveznek, mellette pedig a kiállítást is megtekinthetjük. Sokan írtatok a mostani helyzetről, ahol online tábort tudtatok összehozni. Ilyen volt Eger is. Számtalan kiállítás szól a karácsonyról, egy-egy munka megvarrásának változatairól is. Nagyon sokszínűek a kiállításaitok.

A rendezvényeinken a tagok 89%-a részt vesz. A maradék a távolság miatt nem tud jönni, van, aki sajnos beteg, most a vírus is nagy problémát okoz, de valakihez nem jut el a céhes rendezvény híre. Itt szeretnénk nektek jelezni, hogy a honlap meg fog újulni. Hasznos, aktív tartalmakkal szeretnénk megtölteni.

Foltvarró eseményre 3-4 havonta jut el a többség, van, aki nagyon ritkán, de félévente egyszer, minden negyedik tagunk megy kiállításra, közös varrásra, vagy táborba. Ahhoz, hogy ide eljussunk, hajlandóak vagyunk sokat utazni. De minden harmadik válaszadó 2-3 órát szívesen utazik.
A többség nem pályázott/pályázik, mert nem érzi magát elég profinak, van, akinek kevés az ideje, nincs bátorsága, nem jó a témaválasztás, valaki örömvarró és csak a családnak varr használati tárgyakat. Van, aki őszintén jelezte, hogy a bírálat és a kiírás nem volt egységes. Igen, ez a része szerintem is nagyon keskeny mezsgye. De van egy bírónk a CÉH-ben, ő biztosan tud erről beszélni. (A blogjában már írt is róla.)

A közösségi média az elmúlt 20 évben óriásit fejlődött. Emlékeim szerint a TOPIK-on többen is fent voltatok, volt egyszer egy Picasaweb, manapság a Facebook, Instagram, Youtube, Pinterest …. számos lehetőséget nyújt. A többség mindennapos látogatója ennek a felületnek.

Nekünk, tagoknak is van külön csoportunk.

MAGYAR FOLTVARRÓ CÉH – TAGOK CSOPORTJA

https://www.facebook.com/groups/2871156909835769

ide azokat a foltvarrókat vártjuk, aki CÉH-tag. Két kérdésre kell válaszolni (2020-ban CÉH-tag vagy-e?; Mi a tagsági számod?)
Szeretettel várunk ide minden CÉH-tagot!

Nagyon jó inspirációt adtatok a követésetekkel kapcsolatban. Számtalan foltvarró oldalt kedveltek, amit a következő alkalmakkor be is mutatunk. Szeretnénk benneteket felkérni, hogy mutassátok be ezeket az embereket, oldalakat, ami ösztönzi a munkátokat, ötletet ad egy-egy quilthez, vagy csak a művész munkái kápráztatnak el. Ezzel kapcsolatban szeretnék majd egy levelet küldeni Nektek, amiben fel szeretnélek kérni benneteket egy közös munkára. Az E-Hírfoltokat olvasva sok-sok információhoz tudunk így is hozzájutni.

Több területet is felsorakoztattunk, amiben kitűnik, hogy a hagyományos patchwork az első helyen áll. Ezt követi a gyorstechnika, majd a modern és a kézi varrás és az Art a legkevésbé kedvelt körünkben. Ez a sorrend érthető is, de a modern előre tört. Ez a legfiatalabb ága a varrásunknak. A technikák között sokat megemlítettetek, ezt is később szeretném bemutatni, illetve ezzel is lehetnek terveink., ugyanúgy, mint az, hogy mit szeretnétek kipróbálni.

Sokan kedvelitek a tanfolyamokat. Szerintem is a kézzel fogható, az sokkal jobb, mint a videós, vagy élő közvetítés. (Mondjuk az élőben tudsz kérdezni). Ezért a többség még fizetni is hajlandó.
Az országban több lelőhely is van, sokan tudjátok ezeket a lehetőségeket.

Többen külföldről is szoktatok rendelni anyagokat. Ez a vírus miatt előtérbe is került. Van, aki konkrét munkához keres anyagot, van, aki csak gyűjtöget és meglep minket a munkáiban a szebbnél szebb anyagokkal. Sokan a varrós napokon vásárolnak be, mert összekötik a kellemest a hasznossal. Valljuk be, nagyon hasznos előre felírt listával ilyenkor közlekedni, mert a bőség ilyenkor ránk szakad.

Szűken ennyi volt az, amit én ki tudtam venni a válaszaitokból, amiért itt is nagyon hálás vagyok. Vigyázzatok magatokra, varrjatok sokat!

Király Mónika – MFC vezetőségi tag


Szeptember-Iskolakezdés-KÖNYVJELZŐK

Nem tudom ki hogy van vele, de én személy szerint a fővárosi tömegközlekedést csak úgy tudom elviselni ha elmerülök egy könyvbe, igazából máskor nincs is időm olvasni …. Elkezdődött az iskola, jönnek a nem szeretem olvasmányok, lehet szívesebben vennének a kezükbe a könyveket a gyerekek/unokák ha lenne hozzá egy szép színes könyvjelző, de a nagyinál lévő mesekönyvbe is kellene egy-egy el ne felejtsük legközelebbig hol is tartottunk .
A paletta igen széles nézzük a legegyszerűbbeket, ezekhez csak gépkapocs és szalag szükséges:

https://sanlilu.blogspot.com/2013/01/clips-decorados-com-fita.html

http://beachcottagestudio.blogspot.com/2010/04/butterfly-wreath-flowers-push-pins-and.html

A gombosdoboz is mindig rejt kincseket és biztos akad a fiók mélyén egy kis csipkeszalag és némi mütyür amit felhasználhatunk erre a célra.

http://www.artecomquiane.com/2015/07/como-faz-marcador-de-pagina-com-clips-e.html?m=1

http://erinscreative.blogspot.com/2013/06/teacher-gifts-round-3.html

Pár perc alatt megvarrható, könyv sarkára tehető könyvjelzők és egy kis technikai segítség az egyenletes kézi pelenkaöltéshez/tűző öltéshez.

https://www.craftystaci.com/blog/quick-fabric-corner-bookmarks?fbclid=IwAR2KA-BgOzLh9TrTjU4eIoqq_UaQdmjPWGiLVrjfHo_SsJWvzJeQXaeaiJ8

https://www.revistaartesanato.com.br/lembrancinhas-para-o-dias-das-criancas/

https://postila.ru/post/67254429

Selyemszalag-kalapgumi-egy szivecskés gomb, egy kis darab filc anyag, vastagabb vászon a rongyos zsákból? – igen ennyi is elég lehet, a variációk száma közelít a végtelenhez, melynek csak a képzeletünk szab határt.

https://www.sparklesofsunshine.com/ribbon-bookmarks/

http://tempusfugit.over-blog.com/2015/07/l-ete-des-copines-3.html?utm_source=_ob_share&utm_medium=_ob_pinterest&utm_campaign=_ob_sharebar

Egy szép régi könyv vagy romantikus regény megérdemel például egy kézzel hímzett könyvjelzőt is, de a raw edge applikációs technika, a varrógép gépi hímzéseinek alkalmazásával is csodákat alkothatunk.

https://flamingotoes.com/felt-embroidered-bookmark/#comment-30643

https://hu.pinterest.com/pin/483714816235243271/

Praktikus könyvjelzők kategóriába azokat sorolnám amelyek túlmutatnak eredeti funkciójukon és akár határidő naplóban/jegyzetfüzetben is használhatóak számomra nagyon praktikus, mivel én sohasem találom a tollaimat.

https://loreleijayne.com/blogs/lorelei-jayne/magnetic-bookmark-and-pen-holder-tutorial

https://www.sewcanshe.com/blog/2017/5/19/journaling-bookmark-and-pencil-holder-free-sewing-tutorial

http://www.je-fais-moi-meme.fr/preparer-la-rentree-au-bureau/

Harry Potter szereplőit és Disney hercegnőket megtestesítő könyvjelzőkhöz ingyenes letölthető mintákat itt találtok:

https://www.artsyfartsymama.com/2016/07/free-printable-harry-potter-bookmarks.html

https://drive.google.com/file/d/0B3TmdKv-sx60LXlIYkhFQ1VyNFk/view

https://www.artsyfartsymama.com/2018/05/free-printable-disney-princess-bookmarks.html?utm_source=feedburner

https://drive.google.com/file/d/1VhgAJRrDVPD47ayxOGzJiZIr7POnmRmI/view

Ezeket a lányommal és az unokahúgommal mi is el készítettünk filcből, ragasztóra és ollóra lesz hozzá szükség egyebekben.

Remélem kedvet kaptál legalább egy könyvjelző elkészítéséhez. Az elkészült vagy régebben készített könyvjelzők fényképeit elküldheted nekünk a hunpatch@foltvarro.hu e-mail címre vagy ha céhtag vagy a FB csoport ba is szívesen látjuk https://www.facebook.com/groups/2871156909835769.

Foltos üdvözlettel, Krauszné Bartók Erika – MFC titkár


EQA – 2021 ONLINE pályázat “Fénykép Cserebere”

Az EQA célja, hogy kulturális és nyelvi határokon átívelően népszerűsítse a foltvarrást. Ebben az új pályázatban kétnemzetiségű csoportokat hozunk létre, amelyek vizuálisan kapcsolódnak össze.

Szabályok: 

1. Érdeklődési szándékodat jelezd az EQA-képviselőnek 2021. január 31-éig. Jelentkezéskor add meg a neved, a lakcímed, az email címet, valamint küldd el azt a képet (elektronikusan vagy levélben), amit egy foltvarrott faliképben szeretnél viszontlátni.
2. A beküldött fényképedet kettévágjuk, a bal felét elküldjük egy másik európai ország foltvarrójának, és megkapod egy másik országbeli foltvarró fényképének bal felét. A párosítás 2021. február 28-ig lezajlik.
3. Minden résztvevő tehát két quiltet készít: a saját fényképének jobb oldalát és egy másik fénykép bal oldalát.
4. Méret és tájolás: 20×40 cm, álló
5. Minden fénykép alapján tehát 40×40 cm méretű foltvarrott munka készül.
6. Szegés: A munka stílusához illeszkedő.
7. Bármilyen technika illetve stílus alkalmazható, de a kész munka álljon három rétegből és valamilyen módon reflektáljon a fényképre.
8. A két elkészült quiltről külön-külön fényképet kell küldeni az EQA-képviselőnek 2021. június 30-áig. A fényképek mellé kérjük, néhány mondatban meséld el, milyen élmény volt részt venni a pályázatban.
9. A Fénykép Cserebe kollekció minden darabját az EQA Facebook oldalán mutatjuk be 2021. második felében. Egy-egy bejegyzésben az eredeti fénykép, a két (fél) quilt és a beküldött szöveg jelenik meg.
10. Kérjük, hogy se a fényképeket, se az elkészült faliképek fényképét ne oszd meg meg semmilyen közösségi oldalon azelőtt, hogy megjelenne az EQA oldalán.
11. Jelentkezéseddel elfogadod, hogy a résztvevő foltvarrók mesterségbeli tudása széles skálán mozog. A részvétel haszna a játék, a szellemi kihívás és a többi európai foltvarróval való kapcsolatteremtés.

EQA 2021 Online Pályázat – Jelentkezési lap

Polyák Ildikó

 


EQA – “Újrafelhasznált textilek”

Mivel a 2020-as birminghami Quiltfesztivál elmaradt, a 19 tagország quiltjeit 2021-ben fogjuk bemutatni
Szabályok:

1. Méret: 40 x 60 cm
2. Tájolás: álló
3. Egyoldalas
4. Minden tagország 8 quiltet választ ki a kiállításon való bemutatásra
5. Szegés: a quilt stílusával harmonizáló
6. Bújtató: 10 cm széles a quilt tetejétől, bal és jobb oldalon 1 cm-re érjen véget
7. Név: Permanens filctollal a bújtatóra kell írni a munka címét, a pályázó nevét, lakcímét és email címét
8. Bármilyen technika felhasználható, de a munka legyen háromrétegű. A quilt fedlapján jelentős mennyiségű régi / újrafelhasznált textilt kell feldolgozni. Felhívjuk a figyelmet, hogy a pályamunkákat a tagországokban körbeutaztatjuk, tehát a munka ne legyen könnyen sérülékeny.

A kész munkákat 2021. március 15-ig kell eljuttatni a következő címre:
Polyák Ildikó
1139 Budapest, Teve u. 27.


Katedrál Ablak

Katedrál ablak, Atarashi, Puzzle, Japán foltvarrás…. játék a körrel, négyzettel és csodákat lehet alkotni.

Magyarországi foltvarrók között is évek óta népszerű a Katedrál ablak technika. Sokan készítettünk, sokfélét ezzel a technikával.
Hasonló a technika, de kicsit bonyolultabb az Atarshi, van benne némi csavar és ttől lesz igazán izgalmas a játék.

https://thornberry.wordpress.com/2009/03/08/japanese-kaleidoscope-quilt-class/
Mert miről is van szó?
1. Vegyünk egy kör alakú anyagot és varrás szélességben kézzel, fércelő öltéssel varrjuk körbe, húzzuk be a fonákján , vasaljuk le.
2. Majd szabjunk egy négyzetet amelynek az oldalhosszúsága éppen befér a behúzott körbe és helyezzük bele.
3. A kör alakú anyagot hajtsuk rá a négyzetre és kézzel, vagy géppel rögzítsük.
Ez eddig katedrál ablak is lehetne, de a kört és a négyzetet is megvariálhatjuk és a csoda itt kezdődik.
Ajánlott legalább 2 kontrasztos színnel dolgozni.

 

 

A köröket felezhetjük, harmadolhatjuk, felét csíkokból is szabhatjuk.

Az egyszínű négyzeteket felezhetjük, negyedelhetjük, csak egy negyedet, vagy a szemben lévő két kis négyzeteket szabjuk egyik színből, míg a másik két négyzetet a másikból.
Ezek kombinálásából jön létre a különleges minta.

Az alábbi linken fekete – fehér színvilágú Atarashi mintákat találtok:
https://thequiltrat.blogspot.com/2016/04/cathedral-windowsin-round.html?m=1
A bátrabbak ez is megvarrhatják:
http://vfl.ru/fotos/f67ba06f7559390.html?antid=1
Kellemes öltögetést kívánok, ne felejtsétek el megmutatni nekünk és foltvarró társaitoknak mit készítettek.
dr. Kalydy Antónia – MFC elnök

 

Varrógépcentrum AJÁNLATA

Univerzális varrógép asztal

A varrógép besüllyeszthető az asztal síkjába, és egy a varrógép típusának megfelelő méretű plexi lap segítségével az egész asztal egy nagy sík varrófelület lesz. Hímzőgép esetén hímzőegység nélkül süllyeszthető!
Egy kiegészítő plexi lap behelyezésével, normál asztalként használható a varrógép állvány. Például alulról megvilágítva nagy segítség a szabásminták átjelölésében.
Kompatibilis gépek:
• Bernina: 435, 475QE, 480, 535, 570QE, 590, 720, 770QE, 790Plus, aurora 440QE, 550QE, 750QE
• Bernette: b77, (B79-hímzőegység nélkül süllyeszthető)
• Pfaff: Select 4.2, Ambition 610, 620, Quilt Ambition 630, (Creative 1.5-hímzőegység nélkül süllyeszthető), Expression 710, Quilt 720, régi expression, tipmatic
• Brother: A16, A80, A150, (280D-hímzőegység nélkül süllyeszthető), F410, F420, F460, (F480-hímzőegység nélkül süllyeszthető), 1100, 1300, 1800Q, (2600-hímzőegység nélkül süllyeszthető)
• Janome: 7700
Egyéb típusokhoz egyedi megrendelés alapján.
Az asztal további részletei itt találhatóak.