E-hírfolt 2020. december

Fejezz be egy UFÓ-t (=unfinished object) 2021. januárban – Kataryzna Szymanovicz-Kőműves ötlete nyomán

Ez egy olyan JÁTÉK, amelynek fő célja, hogy fejezzük be egy régen elkezdett, be nem fejezett patchwork munkánkat.
Ugye nálatok is vannak olyan befejezetlen munkák, amelyeket 1000-nyi oknál fogva félbe hagytatok;
– hiányzik a tűzés,
– a fedlap csak félig készült el,
– elfogyott az anyag és még sorolhatnám.
Évek során ezeknek a daraboknak a kupaca csak növekszik és növekszik, és nőőő…
A Lengyelországban egy fiatal foltvarró hirdette meg 2019. novemberben a céhtagoknak ezt az akciót és terveik szerint következő években is meghirdetik ezt a kezdeményezést.
A 2020. évi amerikai kihívásról itt olvashattok, ők már 2019-ben is meghirdették és FB csoportot is hoztak létre erre a célra.
https://www.allpeoplequilt.com/how-to-quilt/finishing/2020-ufo-challenge

A Magyar foltvarrókkal is szeretnénk egy új hagyományt teremteni, ezért az amerikaiakhoz és a lengyelekhez hasonlóan felhívást intézünk felétek.
2021. januárban is, majd minden évben vegyük elő és fejezzük be régen félbehagyott quiltjeinket.
Miért pont januárban?…Mert a karácsonyi anyagok keresésekor vagy a varrószoba rendbe tétele során biztos került elő egy-két UFO és már nem vagyunk elfoglalva karácsonyi zűrzavarral, a nappalok még rövidek, de az esték hosszúak.
A JÁTÉK-ban résztvevőknek a CÉH zárt FB csoportjába kell majd feltölteni (vagy elküldeni e-mailben a képet, amennyiben hozzájárulnak hogy a készítő nevének megjelölésével feltöltsük a csoportba) 2021. január elején
– egy képet az UFO-ról és
– pár mondatot írni az el nem készült munkáról,
majd legkésőbb 2021. január végéig be kell számolnia, hogy mennyivel jutott előre a quilt befejezésében. Reméljük, hogy a csoportban számos UFO-ból lesz quilt, segítitek egymás munkáját, inspiráljátok egymást.

Az UFO játék résztvevői között is kisorsolásra fog kerülni egy 20.000,- Ft értékű Varrógépcentrum által összeállított ajándékcsomag.

A Céh vezetősége is szeret játszani, ezért mi már most bemutatjuk nektek, hogy melyik UFO-nkat próbáljuk befejezni januárban.

dr Kalydy Antónia

Algyői táborban készült szövések, melyek Hunka Ibolya tanította.

Modern, festett, tűzött UFO-k

Darabont Csilla

OFF 2019. Kacsuk Évi tanfolyamán vettem részt, ahol az Alabama Chanin technikát tanította. Elsőre beleszerettem ebbe a technikába. Mivel szeretem a színeket, ezért ismét egy bátor, szinte vad színt választottam. Első virágom a tanfolyamon el is készült, de azóta nem fejeztem be. Úgy gondolom még egy színes párna elfér a sok horgolt párnáim mellett.

Húúú, Algyői tábor – Fantasztikus élmény. “Ismerkedj meg az ART -al” – indult a 3 napos tábor: festettünk, stencileztünk, terveztünk, és még mi mindent csináltunk…aztán vártuk, hogy formálódjon valami a kezünk alatt…és a végén…. igenis csodák születtek. Minden percét imádtam. Igen ám, de azóta a kis quilt csücsült a szekrényben. Elővettem, nosztalgiáztam és most befejezem. Kézi tűzésre van szüksége.

                      

 

 Krauszné Bartók Erika 

A FoltModern csoportban a kiállítási quiltek készítésekor mindig van egy téma, ezt például Színkör témában terveztem elkészíteni. Érdekessége hogy rengeteg netes böngészés után saját magam terveztem meg a Quilt Assistant programmal. Azóta is folyamatosan varrok és sok-sok technikai tapasztalattal lettem gazdagabb, így remélem sikerül a megálmodott quiltet a másik színköröm mellé helyezni.

Kataryzna Szymanovicz-Kőműves

Az én UFÓ-m lassan de biztosan második születésnapját fog ünnepelni, maga az ötlet ennél is idősebb. Valamikor láttam az interneten egy nagyon szép, kis asztalterítőt, ilyenkor azt szoktam
csinálni, hogy lementem a gépemre a képet, hát ha valamikor jön kedvem megvarrni. Most is így volt, a minta Camille Roskelleyé és a címe “Flower Patch by Thimble Blossoms”. Az ötlet ennyire egyszerű
volt és ennyire tetszett, hogy abban a pillanatban, amikor rájöttem, hogy nincs egyetlen egy darabom húsvéti patchwork terítőm – már el is kezdtem rajzolni a mintát. Az eredeti minta 14″x14″, én a
sajátomat kétszeresére nagyobbítottam, így 28″x 28″ inches terítőt kaptam. Ráadásul 2 db-ot varrtam meg. Így emlékszem, hogy télen elkezdtem varrni, amikor szürke napok vettek körül, és én
már nagyon kívántam a tavaszt, a több színt kint a kertben. Elővettem csupa maradékokat, szép tavaszi színekben és elkezdtem játszani velük, rakosgatni. A topok már készen vannak, hátra maradt
a szendvicselés és a tűzés. Mivel a munkámban minden évben az első negyedév nagyon dolgos, így neki állok az UFÓ kihívásnak azzal a szándékkal, hogy legalább egy picit haladjak előre. Hajra! Kata

Gálné Vida Éva

Csalódnom kellett magamban. Azt hittem csak 1-2 befejezésre váró munkám lapul a dobozok mélyén, de ahogy nyitogattam a dobozokat egyre többet találtam.

Már évek óta várja ez a kék-zöld előlap, hogy takaróként szolgáljon, de most már hamarosan!

Az improv hal technikáját Stadler Ági tanította a FoltModern csoportban, társaik szekszárdi OFF csoportmunkái közé úsztak, én is varrok még hozzá pár vízi szörnyecskét, hogy ne legyen egyedül a fali képen.

 

 

A drezdai tányérok sok munkához felhasználhatóak, ők békében várják sorsukat.

Király Mónika

Egy kisebb takaró
A Pinteresten találtam a mintát, azonnal meg szerettem volna valósítani. Aztán rögtön rajzoltam, kiszámoltam, mennyi anyagra van szükségem, milyen színeket szeretnék benne látni. Egyszerű négyzet és csíkok. Aztán vágás. Valamiből nem volt elég, így csak fél négyzet lett belőle. Persze a megvalósítás nem ment rögtön, más projektek megelőzték.
Elraktam. Kis helyet foglalt el, de majd januárban megvalósítom!

Hawaii mintás párna
Szabó Panni céhmester egyik tanfolyamának volt anyaga ez a minta. Kézi applikációval készült, kézzel lesz majd tűzve. Pannival több projektben is vagyok, de azok félkész állapotúak.

Fairy Quilt Vargáné Orbán Erika
Era árnyéktűzést tanított speciálisan nyomtatott képein. Nekem nagyon tetszett ez a magenta színű levél. Plusz láttam egy táskát is, amit meg szerettem volna varrni. Na, majd most, utóajándék karácsonyra magamnak.


Patchwork a divatban

Fenntartható divat? -avagy újrahasznosítás – ez a mondat akár a foltvarrók hitvallása is lehetne. 

2020-ban a legnívósabb divatházak és a luxusmárkák képviselői is előszeretettel használták  a divatbemutatókon a patchwork technikákat a ruháikon és kiegészítőiken.
Rendszeresen feltűntek az őszi téli divat hetek alatt Milánóban is ami a divat fellegvára, szinte minden erről szólt,  meghatározva a trendet az utcai divatban is. 
Fall 2020’s Patchwork Trend Is Equal Parts Sustainable And Stylish (thezoereport.com) Viktor & Rolf Spring 2020 Couture Collection | Vogue
Dolce & Gabbana Spring 2021 Ready-to-Wear Collection – Vogue

Instagramon a következő szavakra éredemes rákeresni: #dgsicilianpatchwork #patchworkdress

Szerencsésnek mondhatjuk magunkat mi “foltosok”, hiszen a kifutókon látott modelleket  foltvarró varrónők segítségével akár el is tudjuk készíteni, mivel birtokában vagyunk annak a technikai tudásnak amely a „quiltrész” elkészítéséhez szükséges. 
Mindenki a saját ízlésére, színvilágára lefordíthatja az ötleteket, a látottakat.

Jegyezzünk meg néhány fogalmat:
Statement clothing – feltűnő ruhadarabok
Mainstream – a divatban olyan darabok, amelyek biztosan  nem maradnak észrevétlen
https://hu.pinterest.com/pin/536491374359544345/feedback/?invite_code=d84def7203f74dbf942d3a9778c88c84&sender_id=628111616688491585

Slow fashion – lassú divat, ahol a ruhadarabok elkészítése hosszadalmasabb, akár kézi munkával is készülhet, sokáig divatos és hordható ruhadarabok kerülnek létrehozásra. 
Jó példa erre az Alabama Chanin  technika, mely alapja a negatív applikáció. Erről hosszabban írt már Sólyom Melinda az e-hírfoltokba, de Kerékgyártó Szilvi is  bemutatta honlapján azt a technikát. Én magam több ruhát, szettet készítettem, inspirálódva Nathali Chanin  munkásságából.

További ötleteket itt is találunk:
https://hu.pinterest.com/myremodelsite22/alabama-chanin/?user_id=a3JhdXN6bmUuZXJpa2FAZm9sdHZhcnJvLmh1&od=KS6OxvgtyaGZXUlQxiymzFYi5Tw%2Fj4jyNWrt8K1goDKaJOvRXfYDKIqAec6ANGT%2BCjRtDAl5GbQgsvYFUJxjy1miZ8iN3Fz4tXInFB3CB83QbMHMOJ%2BEKlEoxLA%2F23UG0uqG9qFkqdMEBa%2B4z1Q2bgUUaBR%2FgKWwdMcHA9eeQurcNXRUOPai99KqJE%2BnrxrqdYebZK%2F957BtG05qf1UeEg%3D%3D&conversation=5136929742684999767&invite_code=801f620e85114d429e5847b55c72f5ee&utm_campaign=msgboard&e_t=80d791a7c5a24a68aceed4ced66e3309&e_t_s=cta&utm_source=31&utm_medium=2034&utm_content=850336042082409625

A Foltvarrók környezettudatos magatartása példaértékű hiszen újrahasznosítunk. Az újrahasznosításhoz szempontjából a legkedveltebb ruhadarab a farmer, melyből elsősorban táskát varrunk, de akár újjászülethet egy tolltartó, ágytakaró, kabát, szoknya formájában is. A boro és sasikó technika kiválóan alkalmas a farmer díszitésére.
Kedvencem  még Ksenia Dmitrieva Oroszországból, FB oldala: Ksenia Dmitrieva | Facebook
Ilyen, kicsit feltűnő darabokat tényleg tudni kell viselni, de mi ne tudnánk ezt, akik a legkülönlegesebb és feltünőbb táskákat kiegészítőket és persze foltvarott ruhákat évek óta viseljük? Ugye milyen csábító?
Tartsunk saját divatbemutatót is a legközelebbi OFF-on, segítsük egymást ennek elérésében. Várjuk ötletedet, megvalósított álmodról készült beszámolót a fórumainkon.


Kreativitás határok nélkül

Nem tudom kinek mennyire viszket időnként a tenyere, hogy kitekintve a foltvarrás kellemesen puhára steppelt keretei közül, más (némileg rokon) művészeti területeken tegyen egy merész kiruccanást?
Úgy tűnik, van Magyaroszágon néhány vállalkozó szellemű patchwork-öző, akik mind hobbijuk, mint pedig az ország határait átlépve, szívesen tesznek kirándulást a rokon szakmának számító art-képeslapok világában, és apró műveiket immár második éve megosztják az oklahomai közönséggel is.
Tavaly Herczegh Katalin cikke nyomán megismerhettétek az Oklahoma City-beli Artspace galéria és közösségi alkotótér nemzetközi képeslap kiállítását, mely “Postcard Perspectives” néven az egész világról fogadja a profi és hobbi művészek apró alkotásait. A beérkező, vegyes technikával készült műveket (csak az a megkötés, hogy képeslap méretűek legyenek és ne tartalmazzanak csillámot, szenet és pasztell krétát) mind kiállítják, és ezek mindegyike megvásárolható is egyben. A befolyt összegből támogatják év közben a helyi gimnáziumok rajz és műalkotás óráit – mert erre sajnos a központi költségvetésből nem fedezik.
Idén minden kicsit másképpen működik – ezt a közhelyet már nagyon is szívesen elhagynám -, kevesebben küldtek lapot, de sokkal nagyobb volt a nemzetközi mezőny, Indiától-Argentínáig és Dél-Afrikától-Finnországig jöttek a lapok. Magyarországról is időben megérkeztek az apró alkotások: sok-sok egyéni alkotás, a “Cérnarèzik” varrócsoporttól pedig egy egész dobozzal!
A kiállítás megnyitása előtt mindig az a legizgalmasabb, hogy a lapok közül melyik kerül bekeretezésre? Ez nagy szó, mert a válogatást a már sokat tapasztalt galéria tulajdonosnője mellett, két grafikus-festőművész végzi. A bekeretezett “művek” a drágább kategóriákba kerülnek, és van egy kiemelt, ún. “csendes aukciós” anyag is, ezek az általuk legkülönlegesebbnek számító képeslapok, amikre licitálni lehet. Idén a kilenc közé bekerült Hegegy Annamária egyik alkotása is, gratulálunk!
Számomra, és a kiállítás rendezői/közönsége számára azonban mindegyik beküldött munka nyertes! Hiszen megalkotásukkal esetleg egy új önkifejezési formát fedezett fel a készítője. Legyőzte a határokat, amivel eddigi patchwork-őzős hobbijában esetleg körülvette saját magát, vagy átlépte azt a valós és átvitt értelembe vett távolságot, ami egy külföldi kiállításra jelentkezéstől elválasztja. Jó dolog saját kreativitásunk határait újraértelmezni, csak biztatni tudok minden foltos tettestársat, hogy bátran próbálkozzon – hátha jövőre tovább bővítjük a magyarországi résztvevők névsorát az oklahomai Artspace galéria Postcard Perspectives kiállításán!

Stadler Ági, Oklahoma

További fotók, infomáció itt:
https://www.1ne3.org/postcard
Instagram: #postcard_perspective
Facebook: Postcard Perspectives – International Mail Art Project

A 2020-as Postcard Perspectives kiállítás magyar résztvevői:

Darabont Csilla
Hillerné Janotyik Tünde
Hegegy Annamária
Krauszné Bartok Erika
Kiszner Sarolta
Cérna Rézik:
Altusz Mária
Csuka Erzsébet
Gazsó Márta
Gálné Vida Éva
Hipeller Lászlóné
Kajtár Schuszter Erzsébet
Megyesi Boglárka
Mireisz Györgyné
Shnorch Natália
Schuszter Anna

Gombocz Ági felhívása

Kedves Foltvarró Társaim!

Az idén is lesz Szilveszter!
Láttam a naptárban… 🙂 és ha Szilveszter, akkor én biztos varrok.
Élvezem, hogy évek óta olyan sokan voltunk “együtt” a varrószobában. Így az idén sem zárok ki az enyémből senkit! Mára már nemzetközivé nőtte ki magát ez a közös program, sokan varrnak velünk más országokból is. Lengyelország, Csehország, Németország, Spanyolország, Anglia….. és fel sem tudom sorolni a teljesség igényével, hogy mely országok foltvarrói varrnak együtt ezen az estén. Jó móka!
Ha van kedvetek tartsatok velem/ velünk! Nem szükséges regisztrálni, nem kell jelentkezni. A blogon (és a FB-on megosztva) lesz valami varrnivaló.
Nem komplikált, de azért nem is unalmas, nem anyag igényes, de azért nem is egyhangú.
Nem haragszik senki, ha később kapcsolódsz be, nem törlöm januárban a mintát, tehát nyáron is megvarrhatod.
Már talán elmondható, hogy hagyományt sikerült teremteni, hiszen nem ez lesz az első év. 2012 óta én minden Szilveszter estémet varrással töltöm. Nem kell semmi komplikáltra gondolni, könnyed, egyszerű, gyors mintákat igyekszem válogatni, hiszen közben lehet inni egy pohárkával, kisütni a sajtos sütit, beszélgetni. Tehát a cél, hogy jól érezzük magunkat! A munkához szükséges anyagokat igyekszem úgy összeválogatni, hogy ne igényeljen beruházást, egy átlag foltvarró polcán fellelhető anyagok, eszközök fognak kelleni. A mintákat általában elkészítem kis projekt-hez is és nagyobb takaróhoz is, hogy mindenki megtalálja a kedvének, igényének, türelmének valót. Az első részleteket általában december 30-án teszem közzé, aztán a leírást és a konkrét mintát december 31-én.
Tehát ha van kedved, időd, akkor tarts velünk! Varrjunk együtt Szilveszterkor!
A korábbi évek mintái közül is válogathatsz, hiszen a minták egész évben megnézhetőek.
Kedvcsinálónak itt találod a régebbi mintákat és a leiratok után az albumokat, ahol mások elkészült munkáiban is gyönyörködhetsz!
2014. december http://csokifolt.blogspot.com/2014/12/szilveszteri-keszulodes.html
2015. december http://csokifolt.blogspot.com/2015/12/bemelegites.html
2016. december http://csokifolt.blogspot.com/2016/12/bemelegites.html
2017. december. https://www.csokifolt.com/single-post/2017/12/30/Kedvcsin%C3%A1l%C3%B3nak-egy-p%C3%A1r-vari%C3%A1ci%C3%B3
2018. december https://www.csokifolt.com/single-post/2018/12/30/A-minta–The-Sample
2019. december https://www.csokifolt.com/single-post/2019/12/30/2019newyearsewing

Gombocz Ági
www.csokifolt.hu


Varrógépcentrum ajánlata
Pfaff quilt expression 720 varrógép

A Pfaff 720 tökéletes választást jelent, akár quilt-et tűznél, akár lakásdekorációs tárgyakat varrnál, akár ruhadarabokat készítenél. A tű jobbján elhelyezkedő közel 250 mm-es varrófelület ideális nagyobb anyagdarabok varrásához is.

A beépített kettős anyagtovábbítója minden textilt egyenletesen és biztosan vezet, így tökéletes varratokat készíthetsz még a legmakacsabb anyagokra is.

Az exkluzív öltésszerkesztő funkcióval új 9 mm-es öltéseket tervezhetsz, vagy módosíthatod a gép alapértelmezett öltéseit.

További részletek megtekintése


ÁLDOTT, BÉKÉS, EGÉSZSÉGBEN, SIKEREKBEN GAZDAG ÚJ ESZTENDŐT kíván a Vezetőség